Készült: 2011. május 26. csütörtök

Jönnek a melegek, a zárt istállókban egyre jobban szenvednek az állatok, és egyre több energiát pazarolnak el testük hűtésére. Pedig egy vízporlasztásos, hétfokos hűtés ezer forintból is kihozható négyzetméterenként.
T ermelési szempontból ideális, ha az elfogyasztott takarmány feldolgozásakor keletkezett hőenergia és az állat által leadott hő mennyisége egyensúlyban van. Ilyenkor az állandó testhőmérséklet fenntartása nem igényel külön energiát, vagyis az állat a termelésre tud „koncentrálni”.

 


Az alapvető hőkomfort-érzet több mikroklíma-paraméter együttes hatására alakul ki. Ezek az istállólevegő száraz hőmérséklete, légsebessége, bizonyos értékek felett a relatív nedvességtartalma (fülledtség), valamint a környező felületek sugárzási hőmérséklete. Az állattartó terekre készített hőkomfort-ajánlásokban gyakran csak a levegő hőmérsékletét adják meg irányértékként. A többi paraméter hatását pedig gyakorlati tapasztalatok, vagy műszeres mérések alapján veszik figyelembe.

 

Igen eltérő az egyes állatfajok, fajták és korcsoportok kedvező hőkomfort zónája. Nagy különbségek vannak például a napos baromfi vagy a szopós malac és a hidegtűrő szarvasmarha- és sertésfajták felnőtt egyedeinek hőigénye között. Gazdasági állataink a komfortosnál hidegebb környezet hatását nagy mértékben kompenzálni tudják a takarmányfogyasztás növelésével. Ám így csökken az állatok termelése, miközben a költségek nőnek.

 

Speciális klímatechnikai feladatot jelent, ha például az egy légtérben tartott anyakocák és az újszülött malacok részére kell egészen eltérő hőviszonyokat biztosítani. Ez nem is a téli hideg időszakban jelent problémát – mert a malacok külön fűtött búvóteret kaphatnak –, hanem a nyári hőségnapokon, amikor a kocák részére nehéz kellően hűvös teret előállítani.

 

Hőstressz és hatásai

 

Hazánk kontinentális éghajlati viszonyai, valamint a globális klímaváltozás miatt egyre nagyobb veszélyt jelent a hőstressz. Túlzottan meleg környezetben az állatok hőleadása akadályozott, így a takarmány feldolgozása során keletkező hőt például a verejtékezés, lihegés fokozására kell fordítani. Az állat szervezete ilyenkor a takarmányfelvételt alig igényli, így a termelése szükségképpen visszaesik.

 

A nagy testtömegű állatok (végsúlyú hízók, kocák, kanok), valamint az alacsony hőigényű szarvasmarhák számára a nyári meleg által okozott hőstressz nagy probléma. Ez hízóknál étvágytalanságot, súlygyarapodás-csökkenést okoz. Anyaállatoknál pedig vemhesülési problémákhoz, tejelő teheneknél és szoptatós kocáknál pedig a tejtermelés csökkenéséhez (így malacelhulláshoz is) vezet. Extrém esetben az állatok saját hőszabályozásával sem távozik elég hő a szervezetükből, ami akár elhullást is okozhat.

 

Szabadban vagy kellő méretű kifutóval ellátott istállókban tartott állatok megkeresik a kedvezőbb mikroklímájú területeket – az árnyékos, széljárta zónákat vagy a nedves, vizes fekvőhelyeket. Zárt istállókban viszont ez erősen korlátozott, ezért hőleadást segítő technikai beavatkozás szükséges.

 

Hűtés vízpermettel

 

Az állattartó terek hűtésére elvileg felhasználhatók az egyéb célú, kompresszoros vagy abszorpciós hűtőrendszerek is, ám ezek magas költségét rendszerint nem lehet kitermelni. Új építésű istállók esetében viszonylag olcsó megoldás a talaj-levegő hőcserélő kiépítése. A nagy átmérőjű, mélyen a talajba fektetett légcsatornákban az áthaladó szellőző levegő télen temperálódik, nyáron pedig lehűl. Így az ismert pince-hatás felhasználásával kisebb hőingadozású környezetet tudunk biztosítani. Ez a megoldás azonban meglévő istállóépületek esetén rendszerint nem alkalmazható.

 

Az istálló határoló szerkezeteinek passzív hőszigetelése a téli hideg időszakban igen kedvező hatású a belső mikroklímára. A nyári hőség ellen azonban a hőszigetelési megoldások csupán időszakosan adnak minimális védelmet. A gondosan zárt hűtő-tárolókkal szemben ugyanis az istállókban jelentős hőtermelés történik, amit intenzív szellőztetéssel kell elszállítanunk az állattartó terekből. Ennek mértéke pedig éppen a hőségnapokon kell, hogy a legmagasabb legyen, így a „zárt” istállókat is lényegében összekapcsoljuk a külső hőviszonyokkal. A szellőző levegő mennyiségének növelése így egy adott érték felett értelmetlenné válik.

 

Szükség van tehát a bejuttatott friss levegő hűtésére is. Erre egyszerű és viszonylag olcsó megoldás a párologtató hűtés. A víz elpárologtatása hőelvonással jár, ezáltal a levegő száraz hőmérséklete csökken, míg a rejtett hőtartalom növekszik. Ha tehát a nyári hőségnapokon vizet permetezünk a légtérbe, a vízcseppek elpárolgása érzékelhető hőmérséklet-csökkenést okoz a levegőben.

 

A hőségnapokon rendszeresen előforduló, igen alacsony relatív nedvességtartalmú (pl. 20 százalékos és 36 °C-os) levegő esetében akár 11 fokos hőmérséklet-csökkenés is elérhető, amennyiben a párásítást 60 százalékos nedvességtartalomig folytatjuk. A gyakoribb, 32 fokos és 30 százalék relatív nedvességtartalmú levegőnél (szintén 60 százalékig párásítva) még mindig elérhető 7 fokos lehűlés, szintén 25 fokra.

 

Tökéletes elpárolgás

 

A zárt tartású állattartó épületekben a légtér párásítása rendszerint nem járhat az istálló felületeinek nedvesítésével, ezért fontos, hogy a porlasztott vízcseppek a légtérben maradéktalanul elpárologjanak. Ez igen finom cseppek képzésével biztosítható, amelyek kis tömegűek, és nagyobb utak megtételére képesek a levegőben.

 

Erre általában aktív permetképző berendezéseket alkalmaznak: 80–100 bar nyomású rendszereket, kisnyomású, légporlasztásos berendezéseket, párásító ventilátorokat.

 

A leginkább elterjedt nagynyomású, 20 mikron (μ) jellemző cseppméretet produkáló vízporlasztók mellett megjelentek az egyszerűbb, de hasonlóan finom permetet képző légporlasztással kombinált, kisnyomású változatok is. Utóbbiak energiafogyasztása kedvezőbb, és karbantartási igényük is kisebb.

 

A mikron nagyságrendbe tartozó cseppek esetén a párolgás jelentősen megnövelt felületen történik, így a cseppek elillannak, mielőtt az istálló padozatára jutnának. Nagy nedvesített felületeket viszont folyamatosan nedvesített hűtőpaneleken is ki lehet alakítani. A friss levegőt itt a vízzel átitatott, folyamatosan nedvesített papírfilces hűtőpanelen átáramoltatva hűtik.

 

Ezek a panelek nagy légbeejtő felületekre szerelve igen hatékony – és mozgó elemek nélküli – hűtőrendszert alkotnak. Minimális energiafelhasználással képesek csökkenteni a hőstresszt. A paneleket célszerű árnyékolni a direkt napsütés ellen.

 

A párologtató hűtés csak akkor alkalmazható, ha a beszívott szellőző levegő relatív nedvességtartalma alacsony, ez a hőségnapok esetében rendszerint fennáll. Előfordul azonban olyan eset is, amikor magas páratartalmú, fülledt meleg levegő érkezik a külső környezetbe. Ilyen esetben a párásítás csak rontana a helyzeten, mivel az állatok amúgy is korlátozott hőleadási lehetőségeit tovább szűkítené. Hasonló viszonyok állhatnak elő akkor is, ha a párásító hűtést gépiesen működtetjük, nem ellenőrizve a relatív nedvességtartalom növekedését, így a fülledt mikroklímát saját magunk idézzük elő. Fordítsunk kiemelt figyelmet a páratartalom ellenőrzésére!

 

Kiegészítő módszerek

 

Magas külső léghőmérséklet esetén az állatok felületi hőleadásának segítésére lehetőség van a belső légmozgás növelésére, ilyenkor beépített keverőventilátorokkal 2-3 m/s légsebesség is biztosítható. Ez az intenzív légmozgás segíti a hőleadást az állat testfelületén. Baromfiak esetén az áramló levegő felborzolja a madarak tollazatát, és ezzel közvetlen hőelvonást tud biztosítani a bőrfelületről.

 

A másik kiegészítő hőelvonást eredményező eljárás az állatok testfelületének nedvesítése. Ebben az esetben a bőrfelület a levegő nedves hőmérsékletét veszi fel, ami – a relatív nedvességtartalomtól függő mértékben – jelentősen alacsonyabb értékű. Ezt szarvasmarhák esetében kiterjedten és eredményesen alkalmazzák.

 

Sertések esetében a felületi nedvesítés csak korlátozottan alkalmazható, mivel az egészséges tartás száraz környezetet igényel. Kísérleti alkalmazásokról szoptatós kocák esetén vannak információink, ahol a hőstressz káros hatásának elkerülése kiemelt jelentőséggel bír. Szoptatós kocák esetében a nedvesítésnél arra kell ügyelni, hogy a malacokra a vízpermet ne kerüljön. Hasonlóképpen nem engedhető meg a broilerek vagy a tojók tollazatának nedvesítése sem.

 

Különösen eredményes eljárás a légkeverés és a felületi nedvesítés egyidejű alkalmazása, amellyel az állatok hőleadása jelentősen növelhető.

 

A párologtatás járulékos hatásai

 

A zárt istállók levegője sok különböző méretű porszemcsét tartalmaz. Egy részük szervetlen anyagú, ásványi eredetű por, többsége azonban a takarmányból, a trágyából és az állatok testfelületéről származó szerves por. Az ilyen szemcsékkel összetapadva keringenek a levegőben a szennyező mikrobák, amelyek között számos kórokozó mikroorganizmus található. Ezek a porral belélegezve az orrüregbe, a légcsőbe és a tüdőbe kerülve az állatok megbetegedését okozhatják.

 

A beporlasztott vízcseppek a porrészecskékhez tapadva elősegítik azok kiülepedését. A vízporlasztás hatására ezért a belső levegőben a por koncentrációja fokozatosan lecsökken, amellyel az állatok részére egészségesebb környezet biztosítható. Emiatt a párásítást rövid időszakokra még akkor is érdemes bekapcsolni, ha egyébként nincs is szükség hűtésre.

 

A bepermetezett víz a párásítás során elpárolog, így a további porcsökkentésben már nem vesz részt. Kimondottan a portartalom csökkentésére irányuló alkalmazások esetén érdemes a beporlasztott vizet nem párolgó anyaggal – például növényi olajokkal – adalékolni. A vízben pár százaléknyi olajat emulgeálva olyan elegyet kapunk, amelynek permete a vízcseppek elpárolgása után is képes a porrészecskék megkötésére. Ugyanis az olajból származó aeroszol képes a porszemek összetapasztására.

 

Mibe kerül?

 

Általánosságban nem határozható meg a párásító hűtő berendezések költsége – csak néhány jellemző értékkel szemléltethető. A döntő részt a beruházás teszi ki, az üzemköltség már nem jelentős.

 

Megfelelő kiépítettségről akkor beszélhetünk, ha a porlasztásra kerülő víz szűrt és lágyított. Ugyanis a szennyeződött víz – vagy a porlasztócsúcsokon kiváló vízkő – üzemzavarokhoz vezet. Nagynyomású rendszerek esetén szükség van a következőkre: egy tartós, megbízható, alacsony zajszintű szivattyú, nyomásálló csővezetékek és eltömődésre nem hajlamos szórófej-készlet.

 

Előnyös, ha a szivattyú leállítását követően az üzemi nyomást rögtön lecsökkentjük, elkerülve az utáncsepegést. Egy ilyen rendszer jellemző ára ezer négyzetméteres istállóépületbe telepítve mintegy 0,9–1,1 millió forint, ami négyzetméterenként ezer forintnak felel meg – tehát ennyivel növeli az építési költségeket.

 

A hűtőpaneles (passzív) párásító rendszerek speciális papír alapú hűtőblokkból, befoglaló vázkeretből, valamint keringető szivattyúból állnak. Beruházási költségük fajlagos értékét különböző méretű rendszerek fajlagos árai alapján számíthatjuk. Eszerint a 3–5 négyzetméteres egységek jellemző négyzetméterára 50–60 ezer forintra, míg a nagyobb, 10–15 négyzetméteres berendezéseké 25–30 ezer forintra tehető.
A hűtőblokkok élettartamát a keringetett víz lágyítása itt is kedvezően befolyásolja.

Megjelent a Haszon Agrár magazin novemberi száma!
Megjelent a Haszon Agrár magazin novemberi száma!