Készült: 2011. június 23. csütörtök

Joggal érzi úgy a termelő, hogy költségesen működik a hazai állatifehérje-ártalmatlanítási rendszer – ez az európai összehasonlításból is kiderül. A külföldi gyakorlat azt mutatja, hogy a feldolgozó monopolhelyzete sem indokolhatja a magas díjtételeket.
S ok példa volt már rá, milyen súlyos következményekkel jár, ha bizonyos állati melléktermékeket szakszerűtlenül kezelnek és használnak fel. Ilyen volt a ragadós száj- és körömfájás járvány kitörése, a fertőző szivacsos agyvelőbántalmak – például a szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalmának (BSE) terjedése – és a takarmányokban előforduló dioxin okozta válsághelyzetek. Kereskedelmi szempontból a határokat átívelő betegségek és az emiatt bevezetett importkorlátozások azonnali hatást gyakorolnak a piaci folyamatokra.

 


Az EU tagállamaiban az 1990-es évek élelmiszerbotrányai – és különösen a BSE-krízis – kapcsán elsősorban az állati eredetű melléktermékek nem megfelelő kezelését tették felelőssé a járványos megbetegedések kialakulásáért. A Közösség 2001-ben megtiltotta az állati eredetű fehérjék felhasználását a kérődző haszonállatok etetésében (kivételek: halliszt, tej, tejtermékek, tojás, tojástermékek, nem kérődző eredetű zselatin, nem kérődző eredetű hidrolizált fehérje). A BSE-t napjainkra sikerült felszámolni, ezért az Európai Bizottság lengyel kezdeményezésre felülvizsgálatot indított az állati eredetű melléktermékek etethetőségéről. Az EP Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottsága szigorú ellenőrzési rendszer mellett támogatja ezek felhasználását a sertés és a baromfi takarmányozásában.

 

Nyugat: érdekszövetség

 

Az állati eredetű melléktermékek ártalmatlanítását felügyelő állami szervezetek jellege országonként jelentős eltérést mutat. A rendszer egyértelműen decentralizált Németországban, Spanyolországban és Angliában, míg erős centralizáltságot mutat Dániában, Hollandiában, Franciaországban, Lengyelországban és Magyarországon.

 

Országonként eltérő, hogy az elhullott állatok ártalmatlanítási költségeihez mennyi a költségvetési támogatás. Németországban – a tartományok többségében – mind az állattartó, mind a tartomány hozzájárul a költségekhez. Itt a gazdáknak az állomány létszáma alapján kell fizetniük a tartományi állatjárvány-kasszába (TSK). Emellett a tartomány is hozzájárul a költségekhez. Így a gazdáknak egy viszonylag alacsony ártalmatlanítási díjat kell fizetniük.

 

Dániában és Hollandiában az állattartóknak kell fizetniük az ártalmatlanítási költségek teljes egészét. Mindkét ország különleges helyzetben van, mivel csupán egy szolgáltató végez állati eredetű melléktermék-ártalmatlanítást. Ehhez párosul – az összehasonlításra került országok közül – a legalacsonyabb díjtétel. Különlegesnek számít az ártalmatlanítás Hollandiában, mivel a Vion csoport (az EU legnagyobb húsfeldolgozója) kezében van a szolgáltatást végző Rendac, valamint három másik – állati eredetű melléktermékeket feldolgozó – cég: a Sonac, a Rousselot és az Ecoson. Az alacsony holland díjtételek egyértelmű oka, hogy a vezető szerepet betöltő Vion csoport az állati eredetű melléktermékek feldolgozását követően értékesíti ezeket, így a húsipari termelésen kívül ezen is profitot realizál. Így képes alacsonyan tartani az elhullott állatok ártalmatlanítási költségeit.

 

Az Egyesült Királyságban és Franciaországban is az állattartóknak kell teljes egészében fizetniük az ártalmatlanítási költségeket. Ám a franciák ezt ügyesen oldották meg: szakmaközi szervezeteik megállapodtak a húsfeldolgozókkal és az élelmiszer-kereskedelemmel, hogy járuljanak hozzá az ártalmatlanítási költségekhez. Mivel a francia állattartók szakmaközi szervezeteken keresztül fizetik hozzájárulásaikat, így nem zárható ki, hogy e szervezetek révén támogatásban részesülnek, akár bujtatott formában is. A francia rendszer egyfajta kockázatmegosztási elven nyugszik, valamint azon, hogy a feldolgozók jóval nagyobb profitot érnek el – egyrészt a hústermékek humáncélú feldolgozásával, másrészt pedig nem humáncélú értékesítésével.

 

Spanyolországban évtizedekre visszanyúló hagyománya van a mezőgazdasági biztosításnak. Amennyiben az állattartó az állományára biztosítást köt (elhullási biztosítás), úgy az autonóm közösségi és központi költségvetési formában is támogatáshoz jut. A biztosítási díjat az elhullás arányában határozzák meg, vagyis minél alacsonyabb az elhullás mértéke, annál kisebb összeget kell fizetnie az állattartónak. A központi költségvetés közvetett módon, a biztosítási díj támogatásával járul hozzá az ártalmatlanítási költségekhez.

 

Állam bácsi kevés

 

A régi EU tagállamokban egyre nagyobb szerepet kap az állattartó felelőssége az elhullott állatok ártalmatlanítási költségeihez való hozzájárulásban, és egyre kisebb a szerepe az államnak. Az állam inkább az ellenőrzésben és a jogalkotásban vesz részt. Ezzel szemben Magyarországon és Lengyelországban még mindig viszonylag nagy az állami támogatások szerepe (amennyiben van támogatási keret). Ha az állattartók költségeit hasonlítjuk össze, akkor Lengyelországban jóval alacsonyabbak a szolgáltatásért fizetendő díjtételek, mint Magyarországon.

 

Hazánkban az elhullott állatok ártalmatlanítását döntő részben az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. végzi (ezen a területen jelen van még a SZATEV Zrt., amelynek 18,5 százalékban az ATEV is tulajdonosa, valamint a Bátortrade Kft.). Az 1. kategóriába sorolt hulladékok gyűjtése, feldolgozása, ártalmatlanítása tekintetében szinte monopolhelyzet alakult ki Magyarországon. Ugyanis nálunk az ATEV-en kívül más vállalat nemigen rendelkezik a szükséges technológiával és/vagy engedéllyel. A 2. kategóriába sorolt melléktermékek esetében az ATEV piacvezető szerepet tölt be.

 

Az ATEV díjtételeit nehéz összehasonlítani a vizsgálatba bevont EU-tagországok tarifáival, mivel az árképzés eltérő. Amennyiben csak a díjak mértékét vesszük figyelembe, elmondható, hogy a hullaártalmatlanítás díjai jóval nagyobbak Magyarországon, mint a többi EU-tagállamban.

 

A termelőiköltség-összehasonlításokban a költségek tartalmazzák a támogatásokat is, így ezek az adatok torzítanak. Ezzel együtt elmondható, hogy a magyar állattartók ártalmatlanítási költségei szinte azonosak a kis- és közepes állatsűrűséggel rendelkező régiók területein tapasztalható költségekkel. Ugyanakkor a nagy állatsűrűséggel rendelkező régiókban fizetendő költségekhez képest jóval több kiadás terheli őket.

 

A legálisan működő állattartó telepek által fizetett ártalmatlanítási költségek mértékét az illegálisan működő üzemek is befolyásolják, mivel ezek ártalmatlanítási díjat sem fizetnek. (Hasonló ördögi kör ez, mint a tömegközlekedési tarifáknál: sok a bliccelő, ezért kénytelenek emelni a díjakat, a díjak növekedése miatt pedig egyre több a bliccelő.) Ha több állattartót be lehetne vonni a hullaártalmatlanítás költségeibe, úgy a befizetők számának növekedésével csökkenthetőek lennének a szolgáltatási díjtételek is.

 

A rendszerváltozás óta folyamatosan apad a magyarországi állatállomány, ezzel párhuzamosan az állatsűrűség is visszaesett. Az alacsony állatsűrűség Magyarországon viszonylag nagy földrajzi távolságokkal párosul – tehát a szolgáltatóknak egyre nagyobb távolságból kell összegyűjteniük egyre kevesebb elhullott állatot. A romló kapacitás-kihasználtság miatt az ATEV már több üzemét bezárta. Az EU régi tagállamaihoz hasonlóan Magyarországon is döntő részt a begyűjtési költségek teszik ki a teljes ártalmatlanítási díj több mint felét.

 

Nem mellékes persze az sem, hogy az adott országban milyen arányban kerülnek felhasználásra és értékesítésre az állati eredetű melléktermékek, milyen szinten kapcsolódik egymáshoz az állattenyésztés, a húsfeldolgozás, valamint a melléktermékek feldolgozása. Magyarországon nincs a holland példához hasonló együttműködés az állattenyésztés, a húsipar és az állati eredetű melléktermék-ártalmatlanítás között. Többek között ez az oka annak, hogy viszonylag magas díjtételeket kell fizetniük az állattartóknak.

 

A másik ok a már említett feketegazdaság. Jelenleg a legális üzemek versenyhátrányban vannak az állati eredetű hulladékot illegális módon ártalmatlanítókkal szemben. A magyarországi viszonyokat figyelembe véve talán a német modellt lehetne javasolni. Eszerint az állattartók állatállományuk növekedésével fordítottan arányos átalányt fizetnek a tartományi járványkasszába. Ehhez társul a tartományi hozzájárulás és egy alacsony mértékű díjtétel.

 

Ártalmatlanítási díjak Hollandiában (2009-2010.)

 

Megnevezés

 

2009.

 

2010.*

 

Begyűjtési és szállítási költség

 

10,11 €/fuvar

 

20,13 €/fuvar

 

Feldolgozási és ártalmatlanítási költség

 

Euró/állat

 

 
vágósertés

 

0,94

 

2,07

 

koca

 

3,53

 

7,77

 

szarvasmarha > 1 év

 

11,8

 

25,9

 

szarvasmarha < 1év

 

1,65

 

3,62

 

juh

 

0,94

 

2,07

 

kecske

 

0,49

 

1,09

 

Feldolgozási és ártalmatlanítási költség

 

€/konténer (max 200 liter)

 

malac

 

2,94

 

6,47

 

bárány

 

2,94

 

6,47

 

baromfi

 

2,94

 

6,47

 

Forrás: Rendac [2010]

 

*Az állami támogatás megszűnt.
 
Ártalmatlanítási költségek

 

Magyarországon (euró/év, 2009.)

 

Megnevezés

 

Észak-
Magyarország

 

Dél-Dunántúl

 

Tejelő tehén, 875
tehén (50 tehénre)

 

458 €*

 

 
Tejelő tehén, 900
tehén (50 tehénre)

 

  298 €*

 

Húsmarha, 400
anyatehén (100 anyatehénre)

 

698 €*

 

 
Húsmarha, 1000
anyatehén (100 anyatehénre)

 

  960 €*

 

Tojástermelés,
360 ezer tojó/év

 

5 000 €**

 

 
Vágósertés, 1200 koca (200 kocára)

 

5 360 €**

 

 
Vágópulyka, 100 000 pulyka/2,5 turnus

 

4 982 €*

 

4 982 €*

 

Forrás: AKI, a magyarországi nagygazdaságok költség- és jövedelem-kimutatása alapján

 

Megjegyzés: *szolgáltató: ATEV Zrt., **szolgáltató: SzATEV Zrt 1. Költségcsökkentés céljából 1981-ben az Egyesült Királyságban megváltoztatták a hús- és csontliszt-előállítási technológiát. Alacsonyabb hőmérsékletű kezeléseket alkalmaztak, valamint elhagyták a nyersanyagok kémiai oldószeres zsírkivonását egy másik kérődző állat, a juhok tetemeinek feldolgozása során. A juhoknál a súrlókór már régóta ismeretes volt, de addig szarvasmarhára azért nem terjedt át, mert korábban az elhullott juhokból és vágóhídi melléktermékekből készített húsliszttel nem etették a szarvasmarhákat.

2. Ugyancsak gazdaságossági okokból az 1980-as évektől az Egyesült Királyságban a borjak szemestakarmányát állati melléktermékekből készített húsliszttel dúsították, amely szintén felelős volt azért, hogy a juhoknál előforduló betegség okozóját átvitték a szarvasmarhára.

3. Fokozta a járvány terjedésének a sebességét, hogy a BSE megbetegedésben elhullott szarvasmarhák tetemeit is hús- és csontlisztté dolgozták fel, amit szintén szarvasmarhákkal etettek meg.

Megjelent a Haszon Agrár magazin novemberi száma!
Megjelent a Haszon Agrár magazin novemberi száma!