OMEK

A kukorica termésmennyiségét és árát tekintve is sok még a bizonytalanság. Az Agrár magazin nagyobb cégeket keresett meg, hogy tapasztalataikat, várakozásaikat megoszthassuk az Olvasóval. Az elénk tárt kép meglehetősen vegyes: öt és tíz tonnás termést egyaránt hozhat egy-egy tábla, az árak alakulását pedig egy kis gyanakvással figyelik a termelők.

Két évtizede még szeptember végén vetettük az őszi árpát, ma már ? a klímaváltozás miatt ? október közepén, harmadik dekádjában, gyakorlatilag a búzával egy időben. Mindinkább kitolódik ugyanis a vírusvektor kabócák és levéltetvek repülése, egyre kevésbé lehet ?kihúzni a foguk alól? az őszi vetést.

A lucerna egyetlen év leforgása alatt három különböző termékkel is szolgál. Hogyan lesz hasznára a marhatartásnak és lesz belőle exportra is alkalmas termék? Cikkünkből kiderül, mennyit kereshetünk a terméssel.



Hazánkban a repce vetésterülete már meghaladja a 280 ezer hektárt, ám idén országosan hektáronként kevesebb mint húsz mázsa termett. Gyakorlatilag egyedüli ?nagyipari? növényként igen stabil piaccal bír Európában.

Az agrár-környezetgazdálkodási programokban kötelező a talaj egyszeri zöldtrágyázása. Ettől függetlenül is mindenkinek ajánlható, aki a főnövényét több tápanyaggal, kevesebb fonálféreggel és könnyebben művelhető talajjal szeretné kényeztetni.

Idén mindenki egy kicsivel kevesebb és rosszabb minőségű termésre számít. Térképünkről az is kiderül, milyen árakat remélnek a gazdák.

Borzolja a kedélyeket a fajtahasználati díj. Egyesek megtagadták a fajtahasználati nyilatkozat átvételét, mások azt állitják, hogy azonnal begyújtottak vele, a többség aggódik, hogy lekérhetők-e a termesztési adatok az MVH-tól.

Tizedannyi paprikát termelünk, mint a hetvenes években, pedig nem eszünk kevesebb pörköltet. Csakhogy a hozzávaló fűszer ?láthatatlan csatornákon? érkezik a háztartásba. Az illegalitáson kívül is van megoldás?

Egy konzervipari cég, a Schenk és Társa Kft. példáján keresztül szemügyre vesszük az ágazat fájó pontjait. Ezek orvoslásával lehetne a termelői fejlesztéseket ösztönözni, illetve a feketegazdaságot fehéríteni.

Mára közel 40 olyan betegsége van a napraforgónak, amelyek jelentős termésveszteséget okozhatnak. Előző számunkban foglalkoztunk a napraforgó gyomszabályozásának kérdéseivel, most pedig a legfontosabb növénybetegségekre koncentrálunk.

A rekordokat döntő, árvizeket hozó időjárás miatt a gombás betegségek gyors terjedésére és fokozott kártételére kell számítani szinte minden kultúrában.

Másfél százalékos szemveszteséggel dolgozva száz hektáronként elvész egy-két hektár termése. Ráadásul a kombájn valós teljesítménye csak fele a gyártók által megadott névleges teljesítménynek ? de lehet javítani rajta. Itt vannak a módszerek! 

Egyes légköri folyamatok gyorsítják, mások lassítják a globális felmelegedést. Milyen gyorsan kell vajon átállnunk aszálytűrő növényekre, jéghálókra, csepegtető öntözésre? A melegedés természetes gyorsítóiról és fékezőiről lesz szó.

Szerves trágyából kevés is van, nagy tömege miatt költségesen is mozgatható, és tele van gyommaggal. Létezik azonban olyan szerves anyag, ami kis térfogatú, hatékony és mégsem perzsel.

Megjelent a Haszon Agrár magazin szeptemberi száma!
Megjelent a Haszon Agrár magazin szeptemberi száma!