Created: Thursday, 19 March 2009

A kukorica a legnagyobb területen termesztett növény hazánkban az őszi búza mellett, évente 1,1?1,2 millió hektáron vetik. Jelentősen nőtt a napraforgó termőterülete is, és 126 hibrid áll a termelők rendelkezésére. Magyarországon e két nagyüzemi növényt sokan ?rutinból? vetik, legfeljebb az újabb hibridek okoznak némi fejtörést. Pedig a vetésidő, a vetésmélység és a tőszám apró változtatásai is nagy különbségeket eredményeznek a termésmennyiségben.

TAKARMÁNYKUKORICA

Kerüljük a monokultúrát!

Egyik legigényesebb növényünk a kukorica, amikor a talaj típusáról, szerkezetéről, tápanyag- és vízszolgáltató képességéről van szó. Legnagyobb termésre elsősorban a löszhátakon kialakult csernozjom talajokon, valamint a réti csernozjomon képes.

A termőhelyi viszonyok hatásával közel egyenértékű a gazdálkodó által végrehajtott agrotechnika jelentősége, ezen belül is a talaj-előkészítés és a vetés művelete. Az itt elkövetett hibákat később egyáltalán nem vagy csak részben tudjuk helyrehozni.

Jelentős szerep jut a vetésváltásnak az aszály okozta stressz hatásainak mérséklésében, valamint a kukoricabogár elleni védekezésben is. A kukorica vetésváltás nélküli termesztésével az évek során jelentősen fokozódik a talajban a víz és egyes tápelemek hiánya, ezért a monokultúrás kukorica termésátlaga sokkal nagyobb mértékben ingadozik, mint ahol vetésváltásban lett termesztve.

Kukorica után kukorica csak akkor kerüljön, ha van olyan területünk, ahol bizonyítottan magas a terméshozam, és a talaj nagyon jó vízháztartási tulajdonságokkal rendelkezik. A kukoricabogár lárvája ellen ekkor ? a vetéssel egy menetben ? talajfertőtlenítéssel kell védekezni.

Gondos talajművelés

A kukorica 25-30 cm mély szántásra alapozott talaj-előkészítést igényel, amit lehetőség szerint ősszel kell végeznünk. A nyáron betakarított elővetemények után sekély tarlóhántás, majd a hántott tarló ápolása előzi meg az őszi szántást.

Mivel a kukorica nagy vízigényű növény, ezért minden esetben törekednünk kell a megművelt talaj mielőbbi lezárására ? a talajban lévő víz megőrzése céljából. Ősszel betakarított elővetemények után a szármaradványok aprítását és a tarlóhántást követően kerüljön sor a forgatásos alapművelésre. A szántást ugyancsak a vízmegőrzés miatt célszerű elmunkálni, ami nem jelent plusz műveletet, hiszen a különböző ekegyártó cégek közvetlenül az ekéhez kapcsolható eszközöket is ajánlanak.

Tavasszal az őszi szántást simítózzuk, majd gyomosodás esetén sekélyen elmunkáljuk és lezárjuk a talajt. Vetés előtt kombinátorral 10-12 cm mélyen készítjük a magágyat. A magágynak kifogástalannak kell lennie annak érdekében, hogy a tenyészidő alatt mindvégig el tudja látni feladatát, függetlenül attól, hogy milyen vetésforgó alkalmazására kerül sor.

Ne éheztessük a növényt!

A 2008-as alacsony kukoricaár és a magas műtrágyaárak miatt az idei év kukoricatermésére valószínűleg hátrányosan hat majd a gyér tápanyagellátás. A kukorica trágyázása ugyanis nemcsak az idén, de már évek óta alacsony szinten mozog, hektáronként 20-50 kg nitrogént szórnak ki. Pedig ahhoz, hogy a kukorica szélsőséges időjárási körülmények között is gazdaságos terméstömeget képezzen, harmonikus tápanyagellátásra van szüksége.

Egy tonna szemterméssel és szárral a kukorica 28 kg nitrogént, 11 kg foszfort és 30 kg káliumot vesz fel a talajból. Ahhoz, hogy a termelés ráfordításai megtérüljenek, minimum 6 t/ha kukoricatermést kell elérni. Ehhez 168 kg nitrogént, 66 kg foszfort és 180 kg káliumot kell beépítenie a növényállománynak hektáronként. Ezt ? a talaj tápanyag-szolgáltató képességének függvényében ? 150?200 kg/ha ammónium-nitráttal, 120?160 kg/ha szuperfoszfáttal és 140?180 kg/ha 40 százalékos kálisóval, illetve az ennek megfelelő összetételű komplex műtrágyákkal tudjuk biztosítani.

Ha az indítótrágyázáshoz rendelkezünk vetőgéphez kapcsolható munkaeszközzel, akkor kellő mennyiségű nitrogén, foszfor és kálium is kijuttatható a vetés idején. Ez segíti a kukoricanövények egységesebb és gyorsabb kelését alacsonyabb talajhőmérséklet esetén. A nitrogéntartalmú műtrágyát lehetőleg osztott menetben juttassuk ki. Ezzel csökkenthetjük a nitrogénveszteséget és biztosítjuk, hogy a teljes tenyészidőszakban megfelelő nitrogénutánpótláshoz jussanak a növények.

Milyen hibrid legyen?

Nincs könnyű dolguk a termelőknek a megfelelő növény kiválasztásakor, hiszen évről évre a 400-at is meghaladja a forgalomba hozatalra engedélyezett hibridek száma. Az óriási választéknak azonban csak töredéke felel meg az adott termőhelyen. A hibridek körét az alábbi szempontok szerint szűkítsük:

1. A termőkörzet klimatikus adottságai

Az adott termőhelyre jellemző hőösszeget a legközelebbi meteorológiai állomás sokéves adatsoraiból állapíthatjuk meg. Ez alapján kell kiválasztanunk a megfelelő hőösszeg-igényű hibridet.

2. A vetés időpontja

Április 10. és május 5. közé esik a kukorica átlagos vetési időszaka, ezen belül az optimális vetésidőt a talajhőmérséklet határozza meg. A kukorica csírázásához a hidegtűrési teszt (Coldteszt) értékétől függően 8?12°C-os talajhőmérséklet szükséges. Jó csírázáskori hidegtűréssel rendelkező hibrideket (amelyek Cold-teszt értéke 90 százalék feletti) már 8°C-os talajhőmérséklet esetén elvethetjük.

A korábbi vetéssel előbbre hozhatjuk az érés idejét, 5?10 százalékkal csökkenthetjük a betakarításkori szemnedvességet, azaz egy jelentős költségtényezőt: a szárítási költséget. A korán vetett kukorica nagyobb gyökértömeget fejleszt, ezáltal jobb lesz a tápanyag- és vízfelvevő képessége. Szélsőségesebb időjárású tenyészévben pedig ellenállóbb lesz a stresszhatásokkal szemben ? mindez természetesen kihat a termés mennyiségére és minőségére is. A túl korai vetés azonban nem kedvező: elhúzódhat és vontatottá válhat a csírázás, ami egyenetlen kelést, a későbbiekben pedig kiegyenlítetlen állományt eredményez.

3. Tőszám (csíraszám/ha)

Az optimális állománysűrűséget több tényező együttes hatása alakítja ki: a hibrid genetikai adottsága, a tenyészidő, a termőhelyi adottságok, az évjárat, a víz- és tápanyag-ellátás mértéke.

Táblázatunk csernozjom talajon, 2007-ben mutatja be a különböző agrotechnikai tényezők termésmennyiségre gyakorolt hatását. A vízellátottság szempontjából kedvezőbb évjáratokban (például 2006., 2008.) a különbségek nem ilyen szembetűnőek, 100?300 kg/ha-os eltéréseket kaptunk a két állománysűrűség esetében.

Az optimálisnál nagyobb tápanyagadagok (például N240+PK) terméscsökkenést, termésdepressziót okoznak, ennek mértéke elérheti akár a hektáronkénti egy tonnát is!

A hibridek vetési csíraszámra vonatkozó jelleggörbéje megmutatja, hogy milyen vetési sűrűség eredményezi a legnagyobb termésmennyiséget. Vannak jól sűríthető, széles tőszámoptimum- intervallumú hibridek és léteznek tőszámsűrítésre érzékeny, szűk intervallumú hibridek. A gyakorlat számára tehát ezek a jelleggörbék fontos információkat közölnek, hiszen csupán a tőszám optimalizálásával, többletráfordítás nélkül, esetleg vetőmagcsökkentéssel növelni lehet a hozamot.

4. Igényesség és termőképesség

Minden hibrid nevében, illetve leírásában találkozunk az ?SC?, ?TC?, ?DC? jelzéssel, ami a különböző hibridek előállítási módjára utal. Emellett azonban gyakorlati jelentősége is van. Az ?SC? hibridek jobb termőképességűek, viszont magasabb a környezeti igényük, és vetőmagjuk viszonylag drágább. A ?DC? hibridek vetőmagja olcsóbb, jobb az alkalmazkodóképességük, termőképességük viszont általában kisebb. A ?TC? hibridek tulajdonságai általában a két előző csoport közé tehetők.

Fontos, hogy egy jól alkalmazkodó hibrid a különböző évjáratokban is jól képes teljesíteni, azaz nagyobb a termésbiztonsága. Az ilyen hibrideknek általában jó a szárazságtűrése és a szárszilárdsága is. Ez utóbbi különösen akkor lényeges, amikor a kukorica betakarítása késik. A széles tőszámoptimumintervallumú hibridek általában jó alkalmazkodóképességűek.

5. Vízleadó képesség

Jelentős szervezési, gazdasági előnnyel jár a jó vízleadó képesség. Az ilyen hibrid termése már a szántóföldön elveszti víztartalmának nagyobb részét, így kis szárítási költség terheli a termény előállítását. FAO-szám és tőszám Az optimális tőszámot meghatározó fontos tényező a hibrid tenyészideje. Atenyészidő szerinti csoportosítás általánosabban ismert módja a FAO-szám szerinti osztályozás. Ennek alapján megkülönböztetünk igen korai (FAO 200-300-as), korai (FAO 300-400-as), középérésű (FAO 400-500-as) és középkésői érésű (FAO 500-600-as) hibrideket. Általában FAO-szám alapján szokásos javaslatot tenni a csíraszámra. Az igen korai és korai éréscsoportban az állománysűrűség 65?80 ezer, míg a közép- és középkésői érésűeknél 55?65 ezer csíra hektáronként.

Az őszi betakarítási csúcs miatti tervezést, munkaszervezést (betakarítógép- kapacitás, szárítókapacitás) megkönnyíti, ha különböző érésidejű (FAO-számú) hibrideket vetünk. Először az igen korai és korai érésűeket, utána a középkésői, végül a középérésű hibrideket kell elvetni.

Érdemes mérlegelni, hogy adott táblán mi lesz a kukorica után következő növényünk. Őszi vetésű növény esetén kisebb FAO-számú (FAO 200-300) hibridet válasszunk. Így a betakarítás után elég időnk lesz a tarlómaradványok bedolgozására és a következő növény vetéséhez megfelelő magágy készítésére.

Környezet és tőszám

Az elvetendő csíraszám értéke függ a talajtani, időjárási, a tápanyag- és víz ellátottsági körülményektől is. Az optimálisnál nagyobb tőszám veszélyezteti a termésbiztonságot, növeli a vízigényt, az aszályérzékenységet, növeli a betakarításkori szemnedvesség-tartalmat.

A hektáronkénti kivetett magszám és a betakarításkori tőszám között célszerű 10-12 százalékos rátartással számolni, mert a gyakorlati tapasztalatok alapján ekkora a veszteség (csírázóképesség, kártevők, technológiai hibák stb.) a termelési ciklus alatt.

A kiszámított tőszám- és beállítási értékekhez közeli fokozatot kell megkeresni és beállítani a vetőgépen, a vetőtengelyen. Továbbá figyelni kell arra, hogy a vetőtárcsa furatának mérete és beosztása igazodjon a kalibrált vetőmagok méretéhez és a tőtávolsághoz. Még a területre történő kihajtás előtt célszerű a kívánt értékekre beállítani a sorműtrágya- szóró és a granulátum-kijuttató adapterek adagolását, amit szükség szerint leforgatási próbával is ellenőrizhetünk. NAPRAFORGÓ Hibridtrendek Jelentős mértékben nőtt a napraforgó hibrid-választék az elmúlt évtized során. 2008-ban 126 napraforgó hibrid és három szabadelvirágzású fajta szerepelt a köztermesztésben. Legnagyobb arányban a korai hibridek vannak jelen a magyarországi vetőmagpiacon (61 darab), míg az igen korai (18 db) és a középérésű hibridek száma (36 db) kisebb. Jelentős előrelépésnek bizonyult a gyomok elleni védekezés területén az imazamox hatóanyagra toleráns (IMI, Clearfield) technológia (például NK Alego, NK Meldimi, Rimisol, Flexisol hibridek), valamint a tribenuron-metil hatóanyagra toleráns (Express toleráns) hibridek kinemesítése (PR63E82 hibrid). Egyre nagyobb arányban szerepelnek magas olajsavtartalmú (HO) hibridek a gyakorlati termesztésben. Az emelt olajsavtartalmú minőségre az USA-ban külön kategória is született: a közepes olajsavtartalmú (mid-oleic vagy NuSun) csoport. Ezen hibridek olajsavtartalma 50?65 százalék közötti. A ?valódi? magas olajsavtartalmú minőséget (high oleic, HO) azok a hibridek jelentik, amelyek olajsavtartalma legalább 80 százalék. De a ma termesztett HO hibridek olajsavtartalma a 85 százalékot is eléri. Jelenleg az ilyen fajták terméspotenciálja mintegy 10? 15 százalékkal alacsonyabb a hagyományos hibridekéhez képest, ezért ter-mesztésük elsősorban akkor gazdaságos, ha a termés a normál fajtáknál magasabb áron értékesíthető. A korszerű napraforgó hibridek egyre inkább kikerülnek az extenzíven termeszthető szántóföldi növények köréből, mivel a ma köztermesztésben szereplő hibrideknek több mint 80 százaléka átlagos vagy intenzív technológiát igényel. Vetésforgó A napraforgó növényi sorrendbe illesztésével oldható a búza?kukorica vetésváltás egyhangúsága. Öt évnél hamarabb ugyanabba a táblába ne kerüljön. A napraforgó legjobb előveteményei az őszi kalászos gabonák, mivel korán lekerülnek, és emellett növényvédelmi problémákat sem idéznek elő a napraforgó- állományokban. Ha előveteményként a talaj nitrogénkészletét gyarapító növényi kultúrákat alkalmazunk, nagyobb szár- és tányérbetegség-fertőzöttséggel kell számolnunk, főleg hűvös, csapadékos tenyészidőszak esetén. Kerülni kell továbbá azokat a növényeket, amelyeknek közös betegségeik vannak a napraforgóval (például repce, burgonya). Nagy vízigény A napraforgót talajzsaroló növényként tartjuk számon, mivel nagy mennyiségű vizet és tápanyagot képes felvenni a talajból. Ezért a napraforgó talajművelési rendszerének kialakításakor mindig a növény jelentős vízigényéből kell kiindulnia a termelőnek. Az elővetemény betakarítását követően azonnali tarlóhántást és ápolást kell végezni, amely végezhető tárcsával, kultivátorral. A műveletek elvégzése után a talajt ? a vízkészletek védelme érdekében ? zárni kell. A napraforgó művelési rendszerében a legfontosabb munka az alapművelés, amelyet általában ekével kell elvégezni. Az őszi szántás optimális mélysége a napraforgó esetében 28-30 cm. Mélyebb termőrétegű kötött talajok esetén indokolt lehet 30-35 centiméteres lazítás elvégzése is. Fontos, hogy a termőhelyet jó fizikai és biológiai kultúrállapotban tartsuk. A vetés idejére kellően nyirkos, ülepedett, aprómorzsás magágyat kell kialakítani ahhoz, hogy a kelés gyors és egyenletes legyen. Fázós növény Nagyban meghatározza a vetés sikerét a termőhely talajviszonyaihoz igazított technológia. Különösen fontos a vetésmélység, a vetésidő és az állománysűrűség termőhelyhez igazítása. A napraforgó vetésidejének optimuma április közepe. A pontos időpontot alapvetően a talajhőmérséklet határozza meg. A nagy olajtartalmú hibridek talajhőmérsékleti optimuma 8-9°C, a kis olajtartalmú hibrideké 7-8°C. A túl korán, hideg és kötött talajba elvetett napraforgó vontatottan fejlődik, és jelentős a csírapusztulás. A vetés mélysége is összefügg a vetésidővel. Az optimális időpont előtt célszerű sekélyebben vetni, hogy a mag könnyebben átmelegedjen. Ha a téli időszak csapadékban szegényebb volt, akkor ajánlott a magot mélyebbre helyezni, hogy elegendő vízhez jusson. Összefügg egymással a talaj kötöttsége és a vetés mélysége is. A kötött, vizesedésre hajlamosabb talajokon az alacsony talajhőmérséklet, valamint a megfelelő magágy elkészítésének nehézségei miatt is kerülni kell a korai vetést. Nagy olajtartalmú fajtáknál a megfelelő vetésmélység középkötött talajokon 4-7 cm, kötöttebb talajokon 3-5 cm. Laza, szerkezetnélküli talajokon az elsődleges problémát a jelentős hőmérsékletingadozás okozza, amire megoldás lehet a nagyobb vetésmélység (5-7 cm). Sok csapadék ? kisebb tőszám A napraforgó betakarításkori optimális tőszáma 45?65 ezer tő/ha. A vetéskor figyelembe kell venni, hogy az elvetett csírázó kaszatból 10?20 százalékkal kevesebb lesz a termést hozó növény. Emiatt a nagy olajtartalmú fajtákból 15?20 százalékos, a kis olajtartalmúból 15 százalékos ráhagyással kell vetni. Azt, hogy végül is mekkora tőszámot célozzunk meg, a talaj minősége, a vetésidő és a remélt évjárat határozza meg. Csapadékosabb évjáratban kisebb állománysűrűség (45?55 ezer tő/ha) a megfelelő. Szárazabb évjáratokban, kiváló víz- és tápanyag-gazdálkodású talajokon viszont 55?65 ezer tő/ha állománysűrűség is kialakítható. Esős években szár- és tányérbetegségek lépnek fel a sűrű állományokban, ami terméskieséshez vezet. Csapadékviszonyok szempontjából az egyes termőhelyek is eltérőek. Ezért egy hajdúsági állománysűrűség semmiképp sem utánozható le a Kisalföldön. Az állománysűrűség növelése az olajtartalom kismértékű emelkedését idézi elő, de a hibridek hektáronkénti olajhozamának alakulását döntően a termésmennyiség határozza meg. Emiatt a tőszám indokolatlan növelése (65?75 ezer tő/ha) olajhozam-csökkenést idézhet elő! Nem érdemes elsietni A Hajdúsági Löszháton 2007-2008- ban végzett kísérlet eredményei igazolták a fent leírtakat. A napraforgóhibridek gomba kórokozókkal szembeni fogékonysága, valamint jó aszálytűrő képessége miatt száraz évjáratokban érhető el a legnagyobb termésmennyiség a jó víz- és tápanyag-gazdálkodású csernozjom talajokon. Emiatt a szárazabb 2007-es évben a termésmennyiség nagyobb volt (4390 kg/ha), mint a szélsőségesebb csapadékeloszlású tavalyi évben (4051 kg/ha). 2007-ben a hibridek többségénél az átlagos április közepi vetésidő adta a legnagyobb termésmennyiséget. 2008-ban a tenyészidőszak közepén lehullott jelentős mennyiségű csapadék miatt a tenyészidőszak meghosszabbodott, emiatt a megkésett (május eleji) vetésidőben mértük a legnagyobb termésmennyiséget ? és az átlagos vetésidőben a legkisebbet. A tőszámok mindkét évben az optimálisnak bizonyult vetésidőben érhették el a legnagyobb értéket (lásd táblázat). Tőszámnövelés hatására minden esetben nőtt a szárdőlés mértéke, valamint a szár- és tányérbetegség. A fertőzöttség a korai március végi vetésidőben volt a legmagasabb, és a megkésett május eleji vetésidőben a legalacsonyabb. A vetésidő olajtartalomra gyakorolt hatása évjáratfüggő, azonban megkésett vetésidőben olajtartalom-csökkenés következhet be. A fent leírtak alapján megállapíthatjuk, hogy a tőszám, a vetésidő és a csapadékmennyiség összefüggenek egymással. Ha túl korai a vetés, a betegségek nagyobb mértékben lépnek fel, ami ? különösen, ha egy csapadékos évjárattal vagy sűrű tőszámmal párosul ? jelentős termésveszteséget okoz.

Időjárás

Haszon Agrár 2014. november
Haszon Agrár 2014. november

This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.