Készült: 2016. január 26. kedd

A hektáronkénti 10 tonnás álomhatárt már elérte a búza elméleti termőképessége. Így van még a fajták esetében is, nemhogy a hibrideknél. Lehet ezt még fokozni? És egyáltalán ez a cél?

Világszinten ma évente mintegy 1 százalékkal nő a búza termőképessége, miközben a betegségeknek és egyéb stressztényezőknek egyre inkább ellenáll. Csakhogy a terméspotenciál a hatvanas, hetvenes években évi 3,6 százalékkal nőtt. Úgy tűnik, mintha közelítenénk a „platót”, sokkal feljebb talán már nem is tornázható az átlagtermés. Ha ez igaz, akkor a genetikai potenciál jobb kihasználása révén még mindig sokat tehetünk a nagyobb hozamokért.

Potenciális termés

A globális népességnövekedés miatt az egy főre eső gabonatermés a 80-as évek óta folyamatosan csökken. De csakugyan meg kell-e kongatni a vészharangot? Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) adatai alapján az utóbbi tíz évben emelkednek a világ búzakészletei, noha mindig akad egy-egy évjárat, amikor a felhasználás meghaladja a termelés szintjét (lásd az ábrát). Talán még tanulságosabb az ukrán búza átlaghozamainak alakulása: a tíz évvel ezelőtti 2,85 tonnához képest ma eggyel többet (3,7-4 tonna) terem ez a fontos kenyérgabona (köszönhetően a nyugati cégek ottani megjelenésének is). Ezen a grafikonon az is jól látszik, hogy az évjáratnak nagy hatása van a termésre. Vagyis a kitűnő termőtalaj még nem minden: magas technológiai színvonallal sokat tompíthatók ezek a kilengések.


Az Egyesült Királyságban érte el a búzatermelés világrekordját egy ottani gazdálkodó: 16,5 t/ha-os átlagot ért el Tim Lamyman 2015-ben. De az angolok üzemi gyakorlatában sem ritka a 14 t/ha. Csakhogy áldozatot is követel az elképesztő eredmény: ezekben a csapadékos régiókban 340 kg nitrogént kell kivinni egy hektárra – ez Magyarországon eleve kizárt a nitrátérzékeny területek nagy aránya miatt. Németország északi részén viszont 220 kg nitrogén felhasználásával is sikerült már 13–14 tonnás átlagot elérni.

Miért terem többet Nyugaton?

Németországban csak a biogazdaságoknak kell magukat ahhoz tartani, hogy hektáronként maximum 170 kg nitrogént juttatnak ki a földekre. A konvencionális gazdaságokban ez állati eredetű szerves trágyából származhat, de ezen felül a növényt – a tápanyagmérleg alapján számolt igénye szerint – bármennyi nitrogénnel elláthatják. Sőt, a számolt mennyiséget még 60 kilóval túl is lépheti a gazda. A gyakorlatban azonban nem ennyivel, hanem 80 kilóval lépik túl a határt, ami a talajvizek vészes nitrátosodásához vezetett. A számolt foszforigény mennyiségét pedig 20 kilogrammal haladhatják meg a termelők (2013 óta).
A sok kivitt tápanyag mellett a zöldtrágyázás, az alá- vagy felülvetés is bevett gyakorlat Nyugat-Európában, ami szerves anyaggal gazdagítja a talajt, de leginkább megfogja a tápanyagot ezekben a régiókban, ahol jóval több a csapadék, mint nálunk. Tény, hogy a búza azt szereti, ha legfeljebb 20–25 °C a léghőmérséklet, ugyanakkor eső érkezik szemtelítődés idején. A hazai klímán könnyen előfordul, hogy június–júliusra forró, aszályos időjárás köszönt be, és a szemek megrekednek a fejlődésben.
Ám a több termés arányaiban „hígabb” beltartalommal jár. Egy 8–10 tonnás hozam esetén a búzanövény jóval több szénhidrátot épít be a szemtermésbe, mint amikor 5 tonna a végeredmény, és fehérjéből viszonylag kevesebbet tartalmaz. Márpedig a sütőipari tulajdonságok a fehérje (pontosabban a sikér) mennyiségével is összefüggnek. Mivel a hazai klíma sosem fogja lehetővé tenni az angliaihoz hasonló termésszintek elérését, ezért halljuk gyakran, hogy inkább a beltartalomra kellene koncentrálnunk, ez az, amit Nyugat-Európában nehezen tudnak utánunk csinálni.

Kihívások a nemesítésben

Mindezek miatt a mennyiség és a minőség általában fordítottan arányos, így a termelő választani kényszerül. Ha megnézzük az alábbi táblázatokat az idei posztregisztációs kísérlet terméseredményeiről, szembetűnő, hogy az első 20 fajta (köztük egy hibrid) neve – egy-két kivételtől eltekintve – nem ismétlődik meg a 20 legnagyobb sikértartalmú fajta között. Persze a nemesítők nem adják fel azt a törekvést, hogy a búza egyszerre legyen bőtermő is, meg jó minőségű is, de mint látjuk, ez nem egyszerű feladat.

A 20 legnagyobb hozamú fajta, 8 kísérleti helyszín átlaga (2015)*
Fajta    Hozam (t/ha)
1 Hyland     9,91
2 Cellule    9,76
3 Altigo    9,38
4 Balaton    9,31
5 GK Szilárd    9,30
6 Ortegus    9,29
7 Mulan    9,27
8 Babona    9,24
9 Mv Nádor    9,22
10 Mv Krajcár    9,21
11 Mv Nemere    9,18
12 Kalahari    9,11
13 Fidelius    9,03
14 RGT Weronka    9,00
15 Athlon    8,97
16 Amandus    8,95
17 Midas    8,94
18 Mv Pántlika    8,87
19 Tamino    8,72
20 Octavus    8,71
Forrás: GOSZ–VSZT
* A kísérleti átlagok bő felére számíthatunk átlagos nagytáblás üzemi körülmények között.

A 20 legjobb nedvessikér-tartalmú fajta (2015)
Fajta    Nedvessikér-tartalom (%)
1 GK Vitéz    33,6
2 Antonius    33,6
3 Astardo    33,6
4 Mv Menüett    33,3
5 Mv Magdaléna    32,9
6 Mv Toldi    32,8
7 Mv Kolo    32,6
8 Octavus    32,6
9 GK Futár    32,5
10 GK Békés    32,3
11 Mv Suba    32,3
12 Mv Karizma    31,9
13 Gk Pilis    31,4
14 Mv Kolompos    31,4
15 Ubicus    31,2
16 GK Csillag    31,2
17 Mv Karéj    31,0
18 Tamino    30,8
19 Midas    30,8
20 GK Berény    30,7
Forrás: GOSZ–VSZT

Ma a búzának a következő fontos tulajdonságokkal kell rendelkeznie az MTA kalászos nemesítési osztályának vezetője, Vida Gyula szerint:
1.    Legyen jó a termőképessége és termésstabilitása.
2.    Utóbbinak feltétele, hogy tűrje a hideg téli időjárást, az aszályt és a fontosabb betegségekkel szemben legalább jó ellenállóságú legyen.
3.    Legyen jó a malmi és a feldolgozóipari minősége.
4.    Szárhossza 85 és 95 centiméter közé essen, így a rövid és erős szalma stabilan hordozza a kalászt.

További előnye is akad a rövidebb szárnak: nem vesz el túl sok tápanyagot a szemképződéstől. A modern fajták tavasszal hamarabb „ébrednek”, hogy minél több időt használjanak ki a kalászképzésre. Ám kockázatos, ha már a nappalok hosszának növekedése beindítja a bokrosodást. Január végén és februárban gyakran komoly fagyokat kell elviselnie az állománynak, ez „alvó” állapotban sikeresebb. Tehát a nemesítőknek komoly kihívás, hogy a búzának legyen sok ideje a termésképzésre, de közben a fagyokat és az aszálykárokat is elkerülje. A nyugat-európainál rövidebb szemtelítődési időszak miatt a búzafajták koraisága nálunk rendkívül értékes tulajdonság.
Fontos az is, hogy már ősszel időben kerüljön földbe a mag. A fagyott talajra szórt, megkésett vetéstől ne várjunk sokat, ám egyes évjáratokban már október első hete is kockázatos lehet.  Az enyhülő ősz és tél sajnos egyre kevésbé fogja meg a vírusvektor rovarokat, így a közeljövőben valószínűleg arra kényszerülünk, hogy ne csak fungiciddel, hanem inszekticiddel is csávázzuk a magot.
Nálunk gyakori az aszály, így a Magyarországon nemesített búzafajták „hozzászoktak” a csapadékban szegény időjárási körülményekhez. Ám a klímaváltozás hatására korábban ismeretlen – vagy rendkívül ritka – betegségek és kórokozók is megjelennek a gabonatáblákon. Olyan sárgarozsda-járványra például, mint amilyet tavaly tapasztaltunk, még a legidősebb gazdák sem emlékeznek – mutat rá Vida Gyula. „A rezisztencia-nemesítés végtelen versenyfutás a patogénekkel. Egy-egy betegséggel szemben viszonylag rövid időn belül ellenállóvá lehet tenni a búzát, bár az így kialakított rezisztencia sokszor nem bizonyul elég tartósnak. Az igazi kihívást a több kórokozóval szemben ellenálló fajták létrehozása jelenti. Ez sem kivitelezhetetlen, hiszen a különböző betegségekkel szembeni ellenállóság meghatározó génjei egymástól függetlenül öröklődnek, így kombinálhatók” – magyarázza a kutató.
Ma a termelési környezet is egészen más. Az intenzív, nagytáblás rendszerekben, ahol a búza kétévente önmaga után kerül, nagyobb a fertőzések esélye, mint a sokféle növényt tartalmazó vetésforgókban. „1961-ben találkoztunk először országos lisztharmatjárvánnyal. A 70-es években jelent meg először komoly károkat okozó fuzáriumfertőzés” – meséli Vida Gyula. Kollégája, Beke Béla, a Szegedi Gabona Kutató nemesítője szerint ezzel együtt a genetika képes lépést tartani a kor kihívásaival, sokkal inkább, mint azt a termesztés körülményei engedik.
„Nem az a megoldás, hogy kisparcellákba kényszerítjük a búzát, ez nem segíti a hozamok növelését. Sokat tehetnénk a növény jobb kiszolgálásáért is. A hazai műtrágyázás szinte csak a nitrogén-utánpótlásról szól, viszont foszforból, káliumból még mindig keveset adunk a növénynek. Siralmas a fémzárolt, csávázott mag 20 százalékos vetési aránya is. A sok spórolással pedig semmit nem nyer a gazda, mert egy négytonnás hozam már nem fedezi a költségeket” – érvel a kutató.


A nagy termőképesség nagy igényeket támaszt a termelővel szemben. Egy 10 tonnás termés – szalmával együtt – már 270 kg nitrogén felvételét követeli meg, ami csak részben fedezhető a talaj szervesanyag-készletéből. Tekintve a 170 kg/ha-os nitrogéntrágyázási határt, aligha tudjuk kihozni a búzából a maximumot. Ám ez sem kell hogy végképp elkeserítsen minket. A rendszerváltást követő években – a korábbi 300 kg/ha műtrágyamennyiség helyett – csupán 50 kilogrammot tudtak kivinni a táblára a termelők. Ennek hatására a hozamok 5-ről 4,2 t/ha-ra estek. Ez azt jelenti, hogy 1/6-nyi tápanyagból 4/5-nyi termést hoztunk ki. Ugyanennyi tápanyagból viszont 2 tonna búzát sem voltunk képesek megtermelni a hatvanas években.

A két időpont között az egyik fontos különbség, hogy 1990-től ’95-ig a talaj jól fel volt töltve a 300 kg/ha-os korszak hatalmas foszfor- és káliumdózisaival. Ezt a két makroelemet a rendszerváltás utáni években gyakorlatilag elhagytuk, és nitrogénből is minimális mennyiséget adagoltunk. 1994-ben peszticidekből is kevesebb, mint harmadannyit vettettünk be, mint 1985-ben. A termelési körülmények ’90 és ’95 között messze nem voltak ideálisak: zavaros birtokviszonyok, gyomtól gazos táblák uralták a tájat. A négytonnás átlagtermés, ilyen körülmények mellett egészen bámulatos. Vida Gyula szerint pedig még mindig bőven vannak tartalékai a nemesítésnek.
A kérdés, hogy mire akarunk nemesíteni. Az évről évre megtermelt 5 millió tonna körüli termésből bő 3 millióra nincs itthon szükség. Exportorientált búzatermelők vagyunk – akárcsak egész Európa. Itt mindenki eladni akar. Tény, hogy nálunk kiváló minőséget lehetne termelni, míg Nyugaton a mennyiségre alkalmas a klíma. Gyenge malmi és takarmánybúzából van elég nekik is. Az ember azt gondolná, hogy érdemes ilyenkor egy másik piaci szegmenst megcélozni: az igényes felvásárlót. De ma vajon hol bujkálnak ők?
Egyhuzamban hetedik éve nem éri el az 5 ezer forintot a takarmány- és a malmi búza ára közti különbség. Utoljára a válság kitörésekor, 2008-ban értékelte a piac nagyra az étkezési búzát, talán nem véletlenül. Eltűntek az igényes, pénzes vevők, ahogy az igényes malomipar is. Nem nyom nélkül, hiszen akadnak olyan speciális szegmensek, amelyek továbbra is igénylik a sajátos terméket: a durumot, a biót, a keksznek valót. A prémium minőségnek is mindig lesz helye a piacon.
A vevő megtalálása annál könnyebb, minél több és homogénebb árut tudunk hosszú távon a rendelkezésére bocsátani. Dönthetünk úgy, hogy tömegterméket gyártunk, de úgy is, hogy minőséget. Csak arra ügyeljünk, hogy 500 tonnányi készletünk mindig legyen a kedves vevő számára. És a döntésünk világos legyen. A kicsit bőtermő, kicsit jó búzával nem megyünk semmire.

Megjelent az Agrár magazin szeptemberi száma!
Megjelent az Agrár magazin szeptemberi száma!