Készült: 2011. március 24. csütörtök

Az elmúlt háromszáz évben több mint egy tucat terv született a Dunát a Tiszával összekötő csatornára. Legutóbb 2002-ben kezdtek hozzá a gigászi tervek kidolgozásához. Bár a jelenlegi kormányhoz már el is juttatták az unió soros elnöksége idejére időzített előtanulmányt, az egyelőre a fiókban pihen.
Minden idők egyik legnagyobb szabású, ám ma még csak papíron létező magyar projektjét a Duna-Tisza Csatorna Zrt. (DTCS Zrt.) jegyzi. A mostani elgondolás nemcsak műszaki paramétereiben tér el az előzőektől, hanem abban is, hogy egészen más miatt látja indokoltnak a csatorna megépítését. Míg ugyanis az iparosodás időszakában kelt vázlatok főként a közlekedés, a teherszállítás élénkítésére fókuszáltak, addig a DTCS Zrt. terve klímaváltozási és energiatakarékossági okokra is hivatkozik, több százezer új munkahely megteremtése mellett.

 


„Javaslatunkkal megoldhatóvá válna a szakemberek szerint elsivatagosodásra ítélt Homokhátság vízutánpótlása. A 350–400 milliárd forintba kerülő beruházás végösszege első hallásra valóban soknak tűnhet, de vajon mennyibe kerülne az országnak, ha a térségben élő mintegy egymillió embert a megváltozott klimatikus viszonyok miatt el kellene költöztetni a lakhelyéről?” – kérdezi Pákh László, a DTCS Zrt. vezérigazgatója.

 

Szomjas a Homokhátság

 

A már kivonatos formájában is vaskos dokumentáció azonban ennél sokkal többet ígér. A Tass és Szolnok közötti, 100 kilométer hosszúságú hajózható csatorna és az ehhez kapcsolódó, a Homokhátság gerincén végigfutó öntözőcsatorna a tervezők szerint első körben a mezőgazdaságnak adhatna új lendületet.
A Kert-Magyarország elképzeléshez csatlakozva – amely jól gépesített, árutermelő ültetvényekre alapoz – a gazdaság fellendítése a következő cél. Ez pedig a termelőhelyek közelébe települő feldolgozóiparra, s az ahhoz kapcsolódó vízi közlekedés beindítására épít. A vízi teherszállítás pedig előbb-utóbb az idegenforgalom növekedését is generálja. Mindez a tervezők előzetes számítása szerint a térségben 350–400 ezer új munkahelyet teremtene.

 

Steier József – a tervezésbe bevont Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület esztergomi elnöke – azonban a beruházás újabb dimenzióira hívja fel a figyelmet. „Régóta monitorozzák a Homokhátságot a Szent István és a Corvinus Egyetem munkatársai. Méréseik egyértelműen igazolták: itt folyamatosan csökken a talajvízszint, ez pedig vegetációs változásokat idéz elő.”

 

Az egyesület által kívánatosnak tartott klímaszabályozás lényege, a korábbi egyoldalú tiltásokkal és korlátozásokkal szemben, hogy a zöld területek növelését megújuló energiatermelési módokkal kombinálja. A Duna–Tisza-csatorna esetében ez 500 ezer hektár erdő telepítését jelentené, amely egyrészt Magyarország tüdejeként – sőt Európa egyik tüdőlebenyeként – komoly szerepet játszana a szén-dioxid lekötésében. Másrészt a biomassza és az itt létesített szélerőművek jóvoltából a régió energiaigényét környezetbarát módon elégítené ki.

 

A mintegy 400 milliárd forint értékű beruházás tervezésénél minden eshetőséget igyekezett figyelembe venni az alkotócsoport. Így a Duna és Tisza együttes áradására is készítettek forgatókönyvet. A 20–25 évenként bekövetkező jelenség esetén a felesleges víztömeget egy zsiliprendszeren át vezetnék le a csatorna nyomvonalán elhelyezkedő természetes tórendszerek, víztározók feltöltésével. A DTCS vízkapacitását úgy tervezték, hogy a projektben szereplő szintek a létesítmény működésében nem okoznának zavart, sőt a két folyó vízszintjét, ha kis mértékben is, de csökkentenék.

 

Érdekellentétek

 

A tervezeten végigvonuló zöld szemlélet miatt furcsa, hogy Pákh László szerint néhány magyarországi környezetvédő kifejezetten ellenzi a projekt megvalósulását. Ahogy fogalmaz: más az európai és más a honi zöld szervezetek – vagy inkább egyes hangadó személyek – térlátása. Hasonló létesítményekkel ugyanis kontinens-szerte találkozunk. Ezek mindegyikéről bebizonyosodott, hogy nem károsítják a környezetet, sőt hosszú távon a területek flórája és faunája visszatért a csatornaépítést jóval megelőző szintre.

 

A Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület elnöke, Veres Nándor is foglalkozott a témával. Szerinte a Tisza mentén egy vízvisszatartó, a vízzel valóban gazdálkodó koncepció megvalósítására létezik már olcsó megoldás, amely egyszerre kezeli a vízhiányt és a vízfölösleget – sőt számol az árvízvédelmi kérdésekkel is. A problémát azonban Veres Nándor elsősorban abban látja, hogy Magyarországnak nincsen középtávú stratégiája, amely akár a vidékfejlesztést, akár a helyi gazdaságfejlesztést 10-20 évre előre programozná. Ehelyett lobbicsoportok és ad hoc ötletek alapján körvonalazódnak a fejlesztések, és a szakértők az érintettek feje fölött vitatkoznak – mondja.

 

Homokra Kert-Magyarországot?

 

A WWF Magyarország is csak a teljes szakmai anyag ismeretében tud állást foglalni a kérdésben. De az előzetes információk alapján több ponton is megkérdőjelezhetőnek vélik a tanulmányt – erről Gruber Tamás, a szervezet projektvezetője beszélt.

 

„A beruházás célja ismereteink szerint a csapadékhiány okozta talajvíz-csökkenés megállítása a káros hatások kivédésével. De mivel a csapadék mennyiségére semmilyen beavatkozás nem lehet hatással, ezért sokkal inkább az alkalmazkodás lehetőségeit kell megvizsgálni.” A WWF abban sem biztos, hogy egyértelműen kijelenthető az elsivatagosodás veszélye.

 

Gruber Tamás ellenérvként még a térség talajszerkezetét említette. Véleménye szerint mivel a homok közismerten rossz vízmegtartó képességgel rendelkezik, a csatorna ezt érdemben nem orvosolná. Ráadásul a hátság magasabban fekvő pontjaira – a gravitáció leküzdése árán – igen költséges lenne feljuttatni a vizet, és ez csak lokális eredményeket hozna. A WWF szakembere szerint célravezetőbb lehet a száraz időszakokban az öntözővíz-kivétel visszafogása, illetve az alacsony fekvésű területeken a vízvisszatartás.

 

Ugyanígy megfontolandó az a kalkuláció is, amely összeveti a beruházás költségeit és az öntözéses gazdálkodásból származó termények árát. A locsolásra felhasznált vízmennyiség ellenértékét ugyanis a jelenlegi szabályozás szerint a termelőknek kellene megfizetniük, ők pedig ezt a többletköltséget az áru árában érvényesítik. Ez viszont végső soron azt eredményezheti, hogy a termelők nyakán marad az igen drága portéka.

 

Máshol már működik

 

Társadalmi támogatottságra egy ilyen volumenű beruházás esetében valóban nagy szükség van. Ezt felismerve a DTCS Zrt. idáig az érintett 46 önkormányzat mintegy egyharmadával vette fel a kapcsolatot. Pákh László szerint a megkérdezettek kivétel nélkül pozitívan álltak a kezdeményezéshez. Tették ezt annak ellenére, hogy az ötletgazdák nem akartak a jószerivel fél országot átszelő csatorna ügyéből – a vezérigazgatói szavaival élve – „népi mozgalmat” generálni.

 

Az európai kísérleti mintaprojektet életszerűnek és megvalósíthatónak látó tudományos szakemberek a maguk eszközeivel lobbiznak a beruházás sikeréért. Szakmai fórumokon, esetenként nemzetközi konferenciákon ismertetik meg a koncepciót kollégáikkal. Annál is inkább, mert a Homokhátsághoz hasonlatos problémára Spanyolország már a miénkhez hasonló választ adott.

 

Európában ugyanis Magyarországon kívül a mediterrán Andalúzia, Murcia és Valencia tartományt fenyegeti az elsivatagosodás. Ott a drasztikus talajvízcsökkenést szintén folyók átvezetésével és növénytelepítéssel akadályozták meg.

 

Duna Stratégia csatorna nélkül

 

A koncepció tehát elméletben sokféle gondra nyújthat megoldást. Egyszerre élénkítené a régió gazdaságát, növelné a térségi vállalkozások versenyképességét – és környezetbarát módon fejlesztené a közlekedési, valamint az energetikai infrastruktúrát.

 

Magyarországnak fel kell készülnie a klímaváltozásra is. Ez nem csak a sivatagosodás problémáját, hanem a többletcsapadék kezelésével járó vízgazdálkodás javítását is előtérbe helyezi. A fenti célok pedig szó szerint egybevágnak az egyre jobban körvonalazódó Duna Stratégiával, amelyet a közelmúltban fogadott el az EP plenáris ülése.

 

A nyolc EU-tagállamot és hat unión kívüli országot érintő – a Duna ökológiai egyensúlyának fenntartásán túl tíz cselekvési programot felölelő – stratégiába azonban a Duna–Tisza-csatorna terve egyelőre még nem került bele. Hogy miért, arra Pákh László nem tudott válaszolni, pedig a Duna Sratégia alpontjaiként felsorolt címszavak alapján egybecseng a két program. Úgy tűnik, a mindenkori politikai elit csatornával kapcsolatos viszonyát a távolságtartás jellemzi.

 

„Szándékaikkal egyetértve – a jelzett projekt megvalósítására szervezett cég megalakulását üdvözölve – javaslom, hogy szakmai konzultációk keretében egyeztessük az elképzeléseket és lehetőségeket” – írta 2009 szeptemberében a DTCS Zrt. megkeresésére reagálva Gráf József, akkori vidékfejlesztési miniszter. Azóta a polgári kormányhoz is eljuttatták az alkotók az előtanulmányt, de arra a minisztériumi főosztályvezetői szintnél magasabb pozícióból még nem érkezett válasz.

Megjelent a Haszon Agrár magazin szeptemberi száma!
Megjelent a Haszon Agrár magazin szeptemberi száma!