Készült: 2011. március 24. csütörtök

Az eddigi 5 százalékos nemzeti támogatást 25 százalékra emelte a vidékfejlesztési tárca az előzetesen elismert zöldség-gyümölcs termékértékesítői szövetkezetek esetében. Az állami forrás olyan beruházásokra fordítható, amelyekkel a TÉSZ a végleges elismerést elnyerheti.


Szabó Imre, a derecskei HAVITA-TÉSZ Szövetkezet igazgatósági elnöke üdvözölte a kezdeményezést, bár megjegyezte: 2004-től kezdődően véglegesen elismert termelői csoportként ők nem részesülhetnek ebből. „Véleményem szerint a központi dotáció jól párosítható az uniós forrású, a kertészet korszerűsítését célzó támogatással, melynek során a tároló- vagy csomagolótér, illetve fóliaházak építésének költségeit csökkenthetik a beruházó szövetkezetek. A két forrást összekapcsolva ugyanis a támogatás elérheti akár az invesztíció összegének 60-70 százalékát is.”

 

A már hosszabb ideje a piacon lévő TÉSZ-ek sem maradnak azonban állami, illetve uniós segítség nélkül. „A hozzánk hasonló, végleges elismerésben részesült termelői csoportok különféle feltétekhez kötött, működési jellegű támogatásban részesülnek, amelyet az árbevétel arányában lehet igénybe venni. Újabban pedig a szervezetek együttműködésének javítását célzó tevékenységek költségeihez is hozzájárul az állam” – ismerteti a támogatási normákat Szabó Imre.

 

Elismerés előtt

 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Apagy TÉSZ 2007 Kft. azon dolgozik, hogy eleget tegyen az elismertség szaktárca által előírt szabályainak. A február közepétől hatályos rendelet éppen ezért a társaság életére kedvezően hat. Kiss István elnökségi tag szerint a most kilátásba helyezett pénz azonban nagyon is szigorú menetrend szerint használható csak fel.

 

„Az ötéves beruházási tervben foglalt eszközbeszerzés, a hűtőház kapacitásának bővítése és a konténerbeszerzés soron következő elemét valósítjuk meg az állami forrásból. Véleményem szerint mintegy 50-60 milliós értékben tudunk fejleszteni, ennek negyedrészét finanszírozza az állam utólag.” Mint ahogy Kiss István mondja: tartani kell az előirányzott terveket, hiszen mind a megszabott célokat, mind az ezek megvalósításához szükséges közbeszerzéseket ellenőrzi az MVH.

 

A gyümölcsök terén főként az almatermesztésben, a zöldségek vertikumában pedig a káposztafélék, a burgonya, a vöröshagyma és a sárgarépa piacán érdekelt társaság nagy erőket fektet abba, hogy 2012-ben elnyerje az elismert termelői csoport címet. „A tervezett céloknak megfelelően haladunk. Taglétszámunkat 114 főre emeltük, valamint hűtő-, szállítási és csomagolási kapacitásunkat is megnöveltük a vállalt mértékben. A terveinkben szereplő forgalomnövekedés is hozza az elvárt szintet, de a minőségbiztosítás területén még van hová fejlődnünk” – ismerteti a távlati célokat a vezetőségi tag.

 

Nyíló horizont

 

A stabil piaci hátterű cég ritkaságnak számít a hasonló profilú vállalkozások között. Mint kiderül: az Apagy TÉSZ 2007 Kft.-nek nem okoz gondot a megtermelt áru értékesítése, azt teljes mennyiségében a multinacionális üzletláncok vásárolják fel. Sőt, az utóbbi időben előfordult az is, hogy egy-egy terményből a piaci igény „beelőzte” a kínálatot. Kiss István szerint ezt a tényt és az időjárást figyelembe véve érdemes lesz elgondolkodni azon, hogy 2012-ben az elismert TÉSZ cím megszerzése után más termelői csoportokkal szövetkezve társulásba tömörüljenek.

 

„Akkor az állami támogatás is magasabb lenne a jelenleg igényelhető forrás mértékénél. A több termelőt tömörítő szövetség ezen túlmenően jobb piaci értékesítési lehetőséget rejt magában, miközben biztosítottá válhat a hazai árualappal történő folyamatos ellátás is” – nyilatkozza bizakodóan.

 

A győri székhelyű Pannonker TÉSZ Zrt. mint előzetesen elismert státusú zöldség- és gyümölcstermesztő vállalkozás jogosult a megemelt nemzeti támogatásra. Horváth Ágnes igazgatósági tag szerint némi bonyodalmat jelent az ügymenetben, hogy erre a félévre az előzetesen benyújtott és jóváhagyott elismerési tervben még nem ezzel az ötszörösére emelt dotációval számoltak, amikor összeállították a tervezett célok listáját.

 

„Nincs mód arra, hogy az első félévre betervezett beruházásokat csúsztassuk, abban az esetben ugyanis nem igényelhetjük az adott időszakra az állami fedezetet. Mivel az ötszörösére emelt nemzeti támogatásról szóló rendeletmódosítás február közepétől hatályos, vagy saját erőből finanszírozzuk meg eszközvásárlásainkat, vagy hitelt kell felvennünk” – vázolja a fennálló lehetőségeket a társaság igazgatósági tagja.

 

Indul a hitelvadászat

 

Horváth Ágnes szerint bár csak néhány hónapos csúszással jutnak a terveiket teljesítő vállalkozások az állami pénzekhez, ez mégis biztonságot ad nekik. „A pontos beruházási célok ismeretében, a már visszaigazolt és jóváhagyott elismerési terv birtokában nagyobb eséllyel lehet a bankoknál kilincselni. A minisztériumi pecsétes dokumentumokat ugyanis a pénzintézetek könnyebben fogadják el fedezetként, mint a csak elméletben létező koncepciókat.”

 

Az iskolagyümölcs programban résztvevő zrt. részére éppen ezért nagy segítséget jelent az állami támogatás, hiszen eddig a térség 504 oktatási intézményébe bérelt kisteherautókon szállították ki a kisdiákoknak az almát. Terveik szerint mintegy 40-50 millió forintos beruházással saját haszongépjármű-parkot alakítanak ki, amellyel a korábbinál gazdaságosabbá tehetik a programban való részvételüket. A fő csapásirányt jelentő kezdeményezéshez további kisebb beruházások is kapcsolódnak, így a heti mintegy 250 ezer gyümölcs szállításához szükséges rekeszek beszerzése is időszerűvé vált.

 

A távlati célok is e program bővítéséhez köthetők – magyarázza Horváth Ágnes. A tavalyi tanév második félévében indult kezdeményezés ugyanis az iskolák körében nagyon népszerűnek bizonyult. Több intézmény felső tagozata jelezte, hogy szívesen bekapcsolódna a programba, de óvodáktól is hasonló visszajelzéseket kaptak. Így azért, hogy minél több kisgyerek részesüljön az ingyen kiosztott almából, további teherautókra és további állami támogatásra lesz szükség. n Bakos Mónika

 

Kiss István: Nagyobb hűtőházi kapacitással többet tartunk frissen

A termékértékesítői szövetkezetek a hazai zöldség-gyümölcs forgalom csaknem 20 százalékát adják. A végleges elismerést (legfeljebb) 5 év elismerési periódus után nyerheti el a TÉSZ. Egy előzetesen elismert TÉSZ-nek legalább hatvan millió forint árbevétellel és nyolc taggal kell rendelkeznie. Az elismerés ideje alatt bevételarányos működési támogatásra, illetve beruházási támogatásra is jogosult a szervezet, a végleges elismerést követően már csak működési támogatásra. A kormány a közelmúltban a beruházási támogatást emelte fel a költségek 5%-ról 25%-ára, a beruházási kiadások felét pedig az unió állja. Így hűtőház, csomagoló és egyéb beruházásokra már „csak” 25%-nyi saját, illetve banki forrásra van szükség.

A hazai TÉSZ-ek közül 8-10 gyengélkedik, ezek termelése a TÉSZ-ek összes árbevételének 5-6 százalékát teszi ki. Az ok részint egyes TÉSZ-ek méretének túl hirtelen növekedése, részint a felülről szerveződés lehet. A TÉSZ-eket ugyanis többnyire nem a termelők, hanem az integrátorok hívják létre a támogatások reményében.

Megjelent a Haszon Agrár magazin szeptemberi száma!
Megjelent a Haszon Agrár magazin szeptemberi száma!