Készült: 2011. május 26. csütörtök

Magyarország sok tejet importál, de sokat is exportál. Ez az állati termék hol folyékony, hol valamilyen tartós állapotában széles folyamként hömpölyög Európán át. Megnéztük, mi mozgatja.


 

Gerbrant Redmer de Boer, a Sole-Mizo Zrt. holland származású vezérigazgatója szerint az unió nem szerelmi házasság, hanem érdekszövetség – ezért kell nagyon ébernek lenni, amikor agrár témákról van szó. „Unalmas országból származom, ahol mindig a konszenzust keressük. A magyarok izgalmasak: hol a ló innenső, hol a túlsó oldalára esnek át…” – mondja mosolyogva a vezér, amikor szóba kerül a gazdaság és a piac szabályozása.

Európa nyugati és északi része – történelmi, gazdasági, klimatikus okokból is – kiváló tejtermelési háttérrel rendelkezik, hatalmas feleslegeket termel. Hollandiában évi 7 milliárd liter nyomja a piacot pluszban, a németeknél 3, a franciáknál 6, a lengyeleknél 1,5, a belgáknál 1 milliárd liter a felesleg. Ehhez képest a cseheknél már csak 200 millió liter körüli a plusz, és a szlovákok export-import szaldója nulla. Vagy-is amikor azt hisszük, hogy szlovák tejet iszunk, könnyen lehet, hogy valójában lengyel, francia, holland vagy német eredetű alapanyagról van szó. Csak már utazott egy kört északon, és végül nyerstej, UHT tej vagy sajt formájában megindult dél felé.

A mozgató erők

 

Mert hogyan is működik a piac? Az első tényező az intervenciós ár, ami a piaci ár minimumát meghatározza. A másik az euró–dollár árfolyam, ez dönti el, hogy érdemes-e a világpiacra exportálni, vagyis mennyi tej kering az unió belső piacán. A harmadik a pillanatnyi többletek és hiányok elhelyezkedése, ez a tej utazási irányát fogja kijelölni.

„Mítosz, hogy minden import rossz vagy minden export jó. A lényeg, hogy az export meghaladja az importot” – vallja a Sole-Mizo vezetője. „Mindenki a saját érdeke szerint cselekszik. Éppen úgy nem mondhatjuk, hogy hazaáruló az, aki nyerstejet ad el az olaszoknak, mint ahogy azokat sem büntethetjük, akik alapanyagot vásárolnak a hazai feldolgozóipar számára. Mivel Magyarországon gyenge a piacvédelem, a konkurencia is rászorítja a feldolgozókat a minél olcsóbb beszerzésekre.”

A piac kemény, valójában mindegy neki, mekkora volt egy termék önköltsége. A nyerstej oda áramlik, ahol többet adnak érte. Az olaszoknál – bár kaptak kvótaemelést – még mindig hatalmas tejhiány van, de jellemző ez az egész dél-európai és balkáni térségre. Az olaszok 38 centet is megadnak egy liter tejért, odaszállítva. A magyar termelők szerencséje, hogy ilyen közel vagyunk ehhez a piachoz, és elláthatjuk. Gyakran olyan nagy a csábítás erre, hogy az országnak komoly importra van szüksége ahhoz, hogy a kifolyó tejmennyiséget pótolja a nyugatról keletre, északról délre mozgó feleslegből.

A másik tévhit, hogy olcsó a magyar nyerstej – folytatja de Boer. Ha beltartalomra korrigáljuk, kiderül, hogy nagyjából ugyanannyiba kerül, mint a német vagy a holland tej. „Mi most 82-86 forintot fizetünk a magyar tejért, vagyis 31-32 eurócentet. Itt 3,7 százalék a zsírtartalom, a fehérjetartalom pedig 3,2 százalék. A hollandoknál viszont a fehérje 4,2, a zsír 3,4 százalékos arányt képvisel, és 35 eurócentet adnak egy literért. A fajlagos ár tehát nagyjából azonos.”

Tényleg liberális a piac?

 

Hogy mi okozza a gyengébb hazai beltartalmat? Talán a genetika, talán a történelem. Lehet, hogy nálunk nem jut annyi pénz a takarmányra, mint nyugaton. Észak-Európában a feldolgozóipar nagy része a termelők kezében van, és száz éve ugyanaz a független gazdasági rendszer működik. Apáról fiúra száll a tudás, az életmód, az infrastruktúra, nem nyomják a gazdát ennyire a hitelek. Mindez hatalmas előny. És még valami: az összefogás szektorokon is átível.

Az unión belül nem egészen liberális a piac, mindenki védi a maga felségterületét. Az osztrákok például nem veszik meg a külföldi terméket, különösen, ha keletről jön. Nyugaton több országban is összefonódik egymással a termelés, a feldolgozás, a kereskedelem és a finanszírozás. Erős érdekszövetségek dolgoznak a piac védelmében, még a hatóságok is sűrűbben érdeklődnek a külföldi áru minősége iránt, mintha hazairól lenne szó. Szóval hozzá tartozik a játékszabályokhoz, hogy ha exportálni akarsz, légy résen.

Nyomulási irányok

 

A Sole-Mizo fehérjeportól kezdve joghurtokig, kefírig, sajtig, desszertekig sok mindent gyárt. 38 milliárd forintos éves bevételének 8 százaléka a világpiacra termelt fehérjeporból származik. Csaknem ugyanekkora értéket képviselnek a Romániába eljuttatott (döntően kész) termékek, a most meghódított Balkán pedig 4,2 százalékos szeletét teszi ki a bevételnek. Vagyis a termelésük 80 százaléka a belpiacon értékesül.

„Várható, hogy a mezőgazdasági termékek ára a jövőben is erősen ingadozni fog. Most relatív tejhiány van, és jóval magasabb az átvételi ár, mint két éve, amikor óriási többlet volt belőle az unióban. Akkor időnként fele áron kínálták nekünk a tejet, és néha el is fogadtam az ajánlatot – hiszen a vetélytársaim is ezt teszik –, de nem mondtunk fel a meglévő beszállítóinknak” – mondja de Boer. „Ilyenkor azon kell dolgozni, hogy minél több késztermék hagyja el dél-keleti irányban az országot. Mi összességében háromszor többet exportálunk, mint amennyit importálunk. Hét évet dolgoztam Romániában, nemcsak magyarul, de románul is beszélek. Ugyanazt tesszük odakint, mint amit itthon mások velünk: a nagy kereskedelmi láncokon keresztül külföldi készárut öntünk az ottani piacra. Ilyenkor persze nem szidjuk az uniót.”

A vezérigazgató gyorsan finomít: „Csak azt akarom mondani, hogy nem lehet egy kicsit bent is lenni az unióban, meg egy kicsit kint is. Nem lehet piacot védeni úgy, hogy ezt másoktól rossz néven vesszük. A magyar tejtermelés 1,5 milliárd liter, míg az unió 150 milliárdot termel. Egy százaléknyi tejmennyiséggel nem tudunk diktálni a piacnak. De ha már így alakultak a dolgok, hozzuk ki a legjobbat belőle. Ésszel kell védeni a piacot, Magyarország is megteheti, amit a többiek.”

Ami pedig az egyes nációk egyedi jellegzetességeit illeti, a holland vezérigazgató még egy mítoszt lerombol: az igényelt termékfélék és az ízvilág terén nincsenek nagy különbségek a régiók között. Legalábbis egy feldolgozó-kereskedő számára ezek nem áthidalhatatlanok. A mi célországainkat tekintve kisebb a különbség Középkelet- és Délkelet-Európa között, mintha Észak-Európával vetnénk össze az étkezési kultúránkat. „Nekem évek kellettek a túró rudihoz, míg a román piac azonnal befogadta” – mosolyog de Boer. Kiderül, hogy már ugyanazok a piaci szereplők is. A multi kereskedelmi láncok Romániában a tejtermékek piacának felét, nálunk 65 százalékát fedik le. Amikor tárgyalni kell, senkit nem ér meglepetés.

Miben más a keleti piac?

Délkelet-Európa kedvencei:

  • joghurtféleségek, aludttej
  • kaskavál gyúrt sajtok
  • feta jellegű friss sajtok
  • tejföl, túró

Hazai kedvencek:

  • kefírféleségek
  • félkemény trappista sajt
  • túró rudi jellegű desszertek
  • tejföl, túró

(Sole-Mizo Zrt. szegedi üzem)

A tej folyásiránya magyar szemszögből

Franciaország

+6 milliárd liter

Belgium

+1 milliárd liter

Hollandia

+7 milliárd liter

Németország

+3 milliárd liter

Olaszország

-4 milliárd liter

csehország

+200 millió liter

Lengyelország

+1,5 milliárd liter

Szlovákia

Ø

Magyarország

-150 millió liter

Románia

-300 millió liter

exportőr

importőr

Megjelent a Haszon Agrár magazin szeptemberi száma!
Megjelent a Haszon Agrár magazin szeptemberi száma!